2013. október 21., hétfő

Farkasoló-gééééép!!!

El sem hiszem, hogy a miénk lett. Ma már Csillaghegyen alszik.


(A két kép Rolandék oldaláról)

Kalandos úton került az Echo-tanyáról, Magyar Rolandéktól, egy hatgyermekes családon át mihozzánk.
Lényeg, hogy ezek után már nekünk segít farkasolni finom magyar rackagyapjút, amivel sokan feldolgozás hiányában nem tudnak mit kezdeni, vagy amit akár néhányan kidobásra ítélt semminek tartanak.



(Fonóka-tábor 2013.július)

Pedig ebből készült például a csángó asszonyok lapszoknyája is, a katrinca (Gyimesben karinca), amit fekete racka gyapjából font hihetetlen finomságú fonallal szőttek (Gyimesben nem racka, hanem szálas), és olyan sűrűre szőtték hogy azon nem is derenghetett át a fény, ha a Nap felé tartották. Széles, színesen szőtt övvel, a bernyéccel erősítették a derékra.

(kép: világháló)



(Az utóbbi három kép Gyimesközéplokon készült ezév áprilisában.)

A farkasolót amerikai szakrajz után Rolandék készítették. Angolul Wool Picker, németül Der Picker vagy Wolle Picker, illetve Reisswolf, ha valaki esetleg utána szeretne nézni.

Szép képek és több szöveg Az Echo tanya oldalán. Itt és itt.

...És ha valaki gyönyörű helyre, szinte érintetlen környezetbe vágyik költözni, eladó a tanya, mert Roland, Cheryll és Csermely távoli vidékre költözik. Egy kis rész azért itt marad belőlük.

Köszönet a farkasolóért Rolandéknak, és Eszter családjának.
A farkasolónak a fogantyúja a legszebb. Gyertek Csillaghegyre megnézni, és dolgozni vele! A legjobb helyre került.

2013. október 17., csütörtök

Egy kis rokkatörténelem

Üzenem Ilonynak (is) a fb-ra, hogy Csipkerózsika ilyesmi rokkával fonhatott, mikor megszúrta az orsó az ujját.

Kép: internet
Kép és további szöveg: Wikipédia

Ez igazából nem is rokka, hanem fonókerék. Angolul quill spinning wheel vagy quill spindle. Németül Spindelrad, a Spinnrad = rokka mellett.
Ezt a fonókereket fonalcsévélőnek is használták, Erdélyben csörlő a neve.

Modern változata ilyen (a világhálón sok mozgókép is található):

Kép: internet, ashford.co.nz

A szárnyasorsós szerkezetet, amilyen rokkán manapság fonunk (és azon nem is lehet ujjat megszúrni, vagy csak nagyon nehezen), Leonardo Mester találta fel.



Csipkerózsika meg Holle anyó előbb éltek...

2013. október 11., péntek

Fonókör október 14-én

A Csillaghegyi Fonóka új formában indult újra most októbertől.
Heti váltásban egyik hétfőn fonós kurzus kezdőknek...

...a héten mostunk, farkasoltunk, kártoltunk, és elkezdtük az orsón való fonást. (De nem lehet lemaradni semmiről, szívesen látunk még új érdeklődőket, van még egy-két szabad hely.)





A következő alkalommal (október 21-én) festeni fogunk, és színeket keverünk kártolódob segítségével.








...a másik hétfőn (most 14-én) fonókör azoknak, akik már rég óta fonnak, és szeretnének kötetlen formában együtt lenni, fonni, beszélgetni, kötni, horgolni, esetleg saját gyapjút megkártolni. A műhelyben van 6-7 rokka, két kártolódob, fonalgombolyító, és minden egyéb eszköz, szükség szerint alapanyag is.


Várunk mindenkit szeretettel!

Részletek, időpontok itt:


Adjátok a hírt tovább! Köszönjük.

2013. október 3., csütörtök

Növényi festés. Kurzus-kiállítás-emlékek...

Ezeket a kis selyemkendőket azokkal a növényekkel festettem meg, melyek vagy a konyhámban, kertemben, vagy a házunk és az óvoda-iskola közötti alig 800m-es úton "termettek".

A kis hamvas kék bogyós cserje nevét nem tudom, de gyönyörű lilás-kékesre festette meg a selymet.

Ennek a képnek most hármas aktualitása is van.

1.
 Jó hír, hogy meghosszabbították Páll Etelka gyergyószentmiklósi szövőasszony és társai kiállítását a Skanzen Galériában. A növénnyel festett gyapjúból készült székely festékesek december 29-ig láthatók. Ne hagyjátok ki!
Ízelítőül néhány kép:





(Épp ott voltam három hete a Skanzenban, mikor lencsevégre kaphattam Páll Etelkát és Kemendi Ágnest.)

2.
Ha szeretnénk az egyik legautantikusabb magyarországi mesterasszonytól, Kemendi Ágitól tanulni, itt a lehetőség. Most szombaton az Örökség Műhelyek keretében, szintén a Skanzenban (két legyet egy csapásra!!!)Gyógy és festőnövények - Fonal és selyem növényi festése címmel hirdették meg a kurzust. Még van néhány hely.
(A foglalkozás díja 6000.- Ft erre a napra, mely magában foglalja a múzeumi belépőt , mellyel egyben megtekinthetjük Páll Etelka kiállítását is, mert sajnos a kiállítás külön nem, csak múzeumi belépővel látogatható amúgy is.)


3.
... És az emlékezés... Hat évvel ezelőtt (hol volt még a blog...) szinte napra pontosan ezidőtájt érintett meg igazán a növényi festés varázsa. Szelevényben, a Tisza-zugban, négy teljes napot töltöttünk el igazi mesterek társaságában.

Bolyos András kémikus

Törcsvári Attila, a Festő Estek atyja és házigazdája

Vidák István, nemezguru

...És az ALFÖLD!!!
Én, alpok-aljai városi gyerek, mit nekem Alföld fennszóval éltem mindig, de most, és azóta is az Alföld , de főként az alföldi fények és színek csodálója vagyok. Hegyek között élek most is, de visszahúz a szívem, mert amit abban a festőtáborban megéltem, szavakkal le nem írható...













Tűz, Víz, Levegő, Föld négyesében éltünk, egész nap a szabadban, körülvéve természetadta színekkel és tündöklő fényekkel. A látásom, a szemeimmel való érzékelésem úgy megváltozott, annyira kiélesedett vagy kifinomult, hogy legnagyobb megdöbbenésemre, miután négy nap elteltével kiszálltam az Örs vezér téren, még az autók színét is másképp láttam, mint azelőtt. Ez a színlátás aztán egy hét alatt lassacskán kikopott belőlem.
Azóta is szeretném visszaszerezni...
Megyek is szombaton a Skanzenba.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...